Gács Anna

Ez súlyos

Podmaniczky Szilárd: Szép Magyar Szótár. Igor Lazin illusztrációival. Podmaniczky Művészeti Alapítvány, 2009. 710 oldal, 4900 Ft.

Megjelent a Világirodalmi Enciklopédia kiegészítő kötete? – álmélkodtam, amikor megpillantottam az aranybetűs narancssárga könyvet, a feszes vászonkötést, ezt a szép, tekintélyes tárgyat, mely egy boldogabb/boldogtalanabb kor (a megfelelő aláhúzandó) nyomdászati-kötészeti csúcsteljesítményeit idézi. És egy szép illúziót, azt hogy egy megfelelően vaskos kötetben össze lehet foglalni és közre lehet adni, ami összefoglalandó

és közreadandó. Az olyan könyveket, amelyek így néznek ki, általában sok, többé-kevésbé névtelen szerző írja. Az ilyen könyv egy intézmény lenyomata, egy szerkesztő testületé, mely előzetes döntéseket hoz arról, hogy hol vannak a feltérképezendő terület határai, hogyan néz ki a belső tagolása, hierarchiája, majd mindezt lefordítja nem kevésbé hierarchikus személyi viszonyokra és munkamenetre, működésbe hozza a szótár-, lexikon-, enciklopédia-, katalógusgyártó gépezetet, a tudásgyárat.

Bár Podmaniczky Szilárd Szép Magyar Szótára (SzMSz) ugyancsak a tudás határvidékeit járja be, a szótárak tekintélyes személytelenségével ellentétben a szerző szeszélyesen, szívmelengetően egyéni és eredeti írói világába illeszkedik. Az Értelmező Kéziszótár alapján válogatott 5000 szócikk 710 oldalon sorakozik fel betűrendben. Ám maguk a szócikkek már aligha kerülhetnének be bármely más szótárba, hisz bennük a címszó és a magyarázat, értelmezés, definíció között az összefüggés inkább egy verscím és egy vers viszonyát idézi. Podmaniczky szócikkei nem az értelmezés vagy a definíció, hanem a használat felől közelítenek a címszóhoz, az Értelmező Szótárnál maradva: inkább a példamondattal mutatnak rokonságot. Példamondatai azonban nem magukban állnak, hanem kis csoportokban, és történeteket alkotnak, vagy sokszor inkább csak történéseket, történetelemeket, történetvázakat. Rövidségükön túl is absztraháltak: a névtelen figurák (az asszony, a férfi, a kisfiú, a professzor stb.) azon az ingoványos határvidéken állnak, ami a nyelvtani értelemben vett alanyt és a történetek plasztikus szereplőit elválasztja egymástól.

A SzMSz szépnek tehát szép, szótárnak szótár is meg nem is, de vajon magyar-e? – tehetjük fel a kérdést. Nem úgy értve, hogy elég magyar-e, hanem hogy van-e benne magyar világ? A magyar élet enciklopédiája? Ez a kérdés már akkor is felmerülhetett az olvasóban, amikor a szótár szócikkei 4-5-ös csoportokban az ÉS glossza-oldalán jelentek meg, ahol furcsa párbeszédbe keveredtek a közélet visszásságait többé vagy kevésbé szellemesen leleplező szösszenetekkel. A szócikkekben sokszor felfedezhetünk valami glossza-, de még inkább tárcaszerűséget, valami helyi ízt; de azért alapvetően, azt hiszem, mégsem a leíró ambíció a legfontosabb mozgatórugó itt. A SzMSz elsősorban azért magyar, amiért bármely magyar szótár magyar: mert magyarul van. Magyar nyelven magyarázzák benne a magyar nyelvet.

Történetek A-tól Z-ig, mondja az alcím. S valóban, a szócikkek, mikrotörténetek, vagy Czigány Lóránd találó kifejezésével nanoprózák semmiféle más logika vagy lineáris rendező elv szerint nem kapcsolódnak egymáshoz, mint az ábécé szabályos, de önkényes rendje szerint. A történetek gyűjtése, lecsupaszítása és rendszerezése megidéz még egy tekintélyes hagyományt: a történetek tudományos vizsgálatának hőskorát a 19. és a 20. század fordulóján, amikor történeteket – elsősorban népmeséket – gyűjtöttek össze módszeresen, nagyon is a teljesség igényével, abban a reményben, hogy a formális osztályozás, a katalogizálás elvezethet a történet mibenlétének, s ezáltal az emberiség emlékező mechanizmusainak megértéséhez. Podmaniczky hét év módszeres munkájával felépített vastag kötete azonban voltaképpen nem követ semmilyen módszert, s így épp olyan ironikusan viszonyul a mesekatalógusokhoz, mint a szótárhoz vagy az enciklopédiához. A szócikkekbe foglalt történetecskék a formális hasonlóság ellenére felettébb sokfélék, sőt sokműfajúak. Van közöttük szabályos vicc: OCSMÁNY A férfi portrét festetett magáról, de a művész csak a kész képet volt hajlandó megmutatni. A nagy napon a nappaliban leplezték le az alkotást. A férfi fuldoklott a felháborodástól. De hát ez ocsmány! Mit festett maga? Drága uram, válaszolt a festő, ennyi pénzért ön így néz ki. Vagy van itt morbid tragédia: HUNYÓ A hunyó a fa felé fordult, elszámolt negyvenig. Aki bújt, aki nem, megyek. Mind a hárman mögötte álltak. Mi van, miért nem bújtatok el? A nagyobbik lány megtörölte az orrát. Meghalt a nagyapád. Inkább képzeletgyakorlatok sorával, az asszociációs munkára fogott imagináció termékeivel van tehát dolgunk, mint szabályosan rendszerezett szövegekkel. A teremtő írói képzelet produktumai ugyanakkor, elsősorban talán éppen a szabályos elrendezés, másodsorban a láthatatlan elbeszélő miatt, mégiscsak talált történeteknek hatnak.

A képzeletgyakorlatok Podmaniczky Szilárd egy korábbi kötetét, a Képlapok a barlangszájból című karcsú könyvecske sorozatát folytatják. Van azonban néhány fontos különbség. Az egyik maga a vállalkozás mértéke: a Szép Magyar Szótár egyik leginkább megragadható tulajdonsága meghökkentő terjedelme, azaz enciklopédikus ambíciója. A másik különbség egyfajta tematikus eltolódás. A Képlapok darabjai – ahogy a kötetcím is utal rá – elsősorban látványokat teremtenek, képeket vázolnak fel, a SzMSz szócikkeiben viszont a mentális folyamatok, a gondolatok elbeszélése, a lelki folyamatok kerülnek előtérbe. Egyszerre láttatják azt, hogy mi történik a világban és mi a figurák fejében, és gyakran az szervezi őket, hogy miképpen kapcsolódik össze ez a kétféle történés. Valami történik, és a hős valamit gondol, felismer, megért, valami eszébe jut, kétsége támad, remél, tudni szeretne, az az érzése, nem tudja eldönteni. Például: KONGÓ Éjszaka valahogy beindult, tompán, monoton hangjával csöpögött a csap. Aztán leesett egy megszáradt ruha, roppant az ablaküveg, kongó hangot adott a fal. Ha nem lennék itt, gondolta a sötétben a férfi, ilyen lassú lenne a változás. Ha a Képlapok szösszenetei nagyobb részt a keletkező és megszűnő képet, látványt vetítik elénk, akkor a SzMSz darabkái jobbára a gondolat, az érzés, a tudás keletkezését.

A történetek tudós kutatói előszeretettel töprengenek rajta, hogy mi célja is van a történetmesélésnek. Vannak, akik egyenesen úgy vélik, a történet a definíciókon és logikai kapcsolatokon alapuló gondolkodás egyenrangú alternatívája, a világ megértésének és a világról való beszédnek másik alapmódusza. A Szép Magyar Szótár talán ezt a két gondolkodásmódot szembesíti egymással, s ennyiben filozofikus mű.

A kritikák rendre megállapítják Podmaniczky Szilárd műveinek furcsa, magányos jellegét, műfaji besorolhatatlanságát, azt, hogy sokkal könnyebb negatív módon meghatározni milyenségüket: a minimál-prózák inkább távol esnek, mintsem közel Örkény egyperceseihez; a versek, a Magritte-vázlatok egy nem létező magyar szürrealista írásmód folytatói stb. Podmaniczky Szilárd fél lábbal valahogy mindig kívül áll az amúgy sem jól kivehető margókon. Munkásságának van valami one-man-show-jellege és ezért van benne valami zavarba ejtően szabad; szelíd, de szolid mániái vannak, egyszemélyes intézmény. Ezen a könyvön is könnyebb negatív hasonlatokkal fogást találni: bár enciklopédikus ambíciója hajaz bizonyos posztmodern próza-vállalkozásokra, mégsem törekszik nagynarratíva létrehozására, mint például Pavić szótárregénye. Filozofikus karaktere megidézi a filozófiai töredékek tradícióját. Ám a rendszerbe nem foglalt gondolatok, szentenciák, enigmatikus sejtések, az évszázadok vagy évezredek folyamán aforizmává közhelyesedő ötletek sorába a SzMSz szócikkei csak azzal a megkötéssel illeszthetők be, hogy az itt megfogalmazódó gondolatok és vélekedések mindig valakihez kötődnek, akivel épp történik valami, azaz a legkevésbé sem tartanak igényt a személytelenség és az időtlenség státusára.

És a használat felől nézve fontos különbség az is, hogy ellentétben az aforizmagyűjteményekkel, melyeket aligha lapozgat más két percnél tovább, mint elfoglalt polgármesterek pozitív jövőképpel rendelkező beszédírói, a Szép Magyar Szótár kifejezetten addiktív. A tudóst és a laikust egyaránt rabul ejtheti ennek a vállalkozásnak a rafinált humora és szédítő öntörvényűsége.

És ahogyan a mániákus és öntörvényű könyvekkel, már ha jók, lenni szokott, csábítása nem csak az olvasásra vonatkozik. Becsülettel küzdöttem ez ellen a csábítás ellen, de végül megadtam magam neki, úgyhogy - a fentieket összegzendő és lezárandó – szeretnék egy apokriffel hozzájárulni ehhez a monstruózus munkához: VAJON Az asszony levette a polcról a konyhamérleget, ráhelyezte a Szép Magyar Szótárt, és megnézte a digitális kijelzőt. 935 gramm. Aztán elgondolkodott, hogy vajon mennyit nyomhatott a könyv, mielőtt kiolvasta.