Remekmû született

Podmaniczky Szilárd “regénytrilógiája”

Podmaniczky Szilárd: Idõntúli hétméteres (regénytrilógia) – Tiszatáj-könyvek, Szeged, 2004. 346 oldal, 2850 Ft

Podmaniczky Szilárd náluk megjelent új könyvét Olasz Sándor, a Tiszatáj fõszerkesztõje adta a kezembe. A harmadik regény nagyon jó, mondta, feltétlenül olvasd el. Így hát rendhagyó módon, egy regénytrilógiát illetõen pedig nagyon is rendhagyó módon kezdtem az olvasást: a kötetben lévõ harmadik szöveg elolvasásával, s még mindig az itt olvasottak hatása alatt állok, noha azóta már az elsõ két kisregényt – ha tetszik, a “trilógia” elsõ és második részét is elolvastam. Azt hiszem, önmagában is érdekes, bár nem egyedülálló jelenség, hogy egy egységesnek tekintett mû egyik része a többi rész elé áll, s kevésbé hagyja õket érvényesülni. Podmaniczkynél ez az eset érthetõ is, hiszen – gondolhattuk akár elõre is – a kötetben nem a hagyományos értelemben vett regénytrilógiával találkozunk, nem olyan hármas regénnyel, amelyben az egyes részek a történések és a motívumok révén szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hanem három önállóan is élõ, létezõ “szöveggel”, ezeket a szövegeket pedig – legalábbis az én olvasatomban – egyetlen motívum, a keresés, az úton levés motívuma kapcsolja egymáshoz. Ebben a viszonylatrendszerben már érthetõnek és elfogadhatónak tûnik, ha az egyik szöveg a másik fölé nõ, s önálló életet él. Csupán azt sajnálhatjuk, hogy ez a “ránövés” elveszi a figyelmet az elsõ rész szabad áramlásra emlékeztetõ szövegformálásáról, nyelvi bravúrjairól, ezek közül csak egyet idézek fel, gyermekkorunk versikéinek mai átiratát: “Hull a pelyhes fehér hó, adjon isten télapó, mizus van, mizus van, tán még nem is ugorhatsz! Minden gyermek várva vár, páncélszekrény tárva áll, hull a hó, hull a hó, raboljál el télapó! A karácsony jaj de fényes, átfut rajtam egy-két krémes, csilingel, csilingel, a belügy miniszter! A szeretet ünnepén, fent ülünk egy nagy tevén, hová mégy, hová mégy, tán csak nem a Györgyire?” A harmadik rész, mit rész, önmagában, kisregényként is létezõ szöveg felnövesztõdésével, ugyancsak kisebb figyelem jut a Vénusz a Rózsadombon címû szövegre, noha a fantasztikummal kapcsolatot tartó elemei itt is megérdemelnék az önálló elemzést, annál is inkább, mert ezek a fantasztikumhoz kapcsolódó elemek az újabb magyar prózának legalább olyan fontos építõkövei, mint az újabban sokat emlegetett történetiségre visszautaló vonatkozások.

Az eddigiekbõl is kitûnhet, hogy rendkívül fontos írásnak, kiváló munkának tartom ezt a kisregényt, olyan munkának, amelyik valóban a ma emberének idejére, terére, lehetõségeire kérdez rá. Azt gondolom, pár évtizeddel ezelõtt az ilyen súlyú munkákról társaságban, valódi köztereken is szó esett. Ma ez már elképzelhetetlen, arról, hogy akkor és ott miért, itt és most pedig miért nem, nem ebben az írásban kell beszélni. Két jelenségrõl azonban szólnom kell. Az egyik: a kisregény visszafogottságán, a pontos állító mondatokon, az enyhe monotonságon, amit a mondta állandó hangsúlyozása még ki is emel, a belsõ szenvedélyt érzem. Azt hiszem, ez a belsõ szenvedély az, ami az írás belsõ rendjét megteremti. Az eleve elrendeltségbõl származó belsõ rendjét, itt minden a helyén van, semmi nem formálódhat másként. A másik megjegyzésemmel ki kell lépnem – legalábbis látszólag – ennek a kisregénynek és a szóban forgó “trilógiának” a világából. Pályáját, könyveit, majdnem mindenütt felbukkanó írásait, jegyzeteit, glosszáit figyelve Podmaniczky Szilárdban el kezdtem félteni az írót. Attól féltettem, hogy túlírja magát, s hogy az írás, az állandósuló írás miatt nem tud a körülötte lévõ világra figyelni. Ez a mostani “trilógia”, különösen pedig az Ork és Orkla címû kisregény számomra azt is mondja, hogy aggodalmam fölöslegesnek bizonyult, a szerzõ frissebb, mint valaha, ráadásul pedig tud is mindent a korunkról. A nyelvi gazdagság valamiképpen a sorsszerûség megérzésével, megragadásával párosult, a sokat emlegetett kisregény szövegéhez kapcsolódva azt is mondhatjuk, hogy Podmaniczky egy remekmû megteremtésével dobott törülközõt irodalmunk állóvízébe. Füzi László