Remekmű
született
Podmaniczky Szilárd “regénytrilógiája”
Podmaniczky Szilárd: Időntúli hétméteres (regénytrilógia) – Tiszatáj-könyvek,
Szeged, 2004. 346 oldal, 2850 Ft
Podmaniczky
Szilárd náluk megjelent új könyvét Olasz Sándor, a Tiszatáj főszerkesztője
adta a kezembe. A harmadik regény nagyon jó, mondta, feltétlenül olvasd
el. Így hát rendhagyó módon, egy regénytrilógiát illetően pedig nagyon
is rendhagyó módon kezdtem az olvasást: a kötetben lévő harmadik szöveg
elolvasásával, s még mindig az itt olvasottak hatása alatt állok, noha
azóta már az első két kisregényt – ha tetszik, a “trilógia” első és második
részét is elolvastam. Azt hiszem, önmagában is érdekes, bár nem egyedülálló
jelenség, hogy egy egységesnek tekintett mű egyik része a többi rész elé
áll, s kevésbé hagyja őket érvényesülni. Podmaniczkynél ez az eset érthető
is, hiszen – gondolhattuk akár előre is – a kötetben nem a hagyományos
értelemben vett regénytrilógiával találkozunk, nem olyan hármas regénnyel,
amelyben az egyes részek a történések és a motívumok révén szorosan kapcsolódnak
egymáshoz, hanem három önállóan is élő, létező “szöveggel”, ezeket a szövegeket
pedig – legalábbis az én olvasatomban – egyetlen motívum, a keresés,
az úton levés motívuma kapcsolja egymáshoz. Ebben a viszonylatrendszerben
már érthetőnek és elfogadhatónak tűnik, ha az egyik szöveg a másik fölé
nő, s önálló életet él. Csupán azt sajnálhatjuk, hogy ez a “ránövés” elveszi
a figyelmet az első rész szabad áramlásra emlékeztető szövegformálásáról,
nyelvi bravúrjairól, ezek közül csak egyet idézek fel, gyermekkorunk versikéinek
mai átiratát: “Hull a pelyhes fehér hó, adjon isten télapó, mizus van,
mizus van, tán még nem is ugorhatsz! Minden gyermek várva vár, páncélszekrény
tárva áll, hull a hó, hull a hó, raboljál el télapó! A karácsony jaj de
fényes, átfut rajtam egy-két krémes, csilingel, csilingel, a belügy miniszter!
A szeretet ünnepén, fent ülünk egy nagy tevén, hová mégy, hová mégy, tán
csak nem a Györgyire?” A harmadik rész, mit rész, önmagában, kisregényként
is létező szöveg felnövesztődésével, ugyancsak kisebb figyelem jut a Vénusz
a Rózsadombon című szövegre, noha a fantasztikummal kapcsolatot tartó
elemei itt is megérdemelnék az önálló elemzést, annál is inkább, mert
ezek a fantasztikumhoz kapcsolódó elemek az újabb magyar prózának legalább
olyan fontos építőkövei, mint az újabban sokat emlegetett történetiségre
visszautaló vonatkozások.
Az eddigiekből is kitűnhet, hogy rendkívül fontos írásnak, kiváló munkának
tartom ezt a kisregényt, olyan munkának, amelyik valóban a ma emberének
idejére, terére, lehetőségeire kérdez rá. Azt gondolom, pár évtizeddel
ezelőtt az ilyen súlyú munkákról társaságban, valódi köztereken is szó
esett. Ma ez már elképzelhetetlen, arról, hogy akkor és ott miért, itt
és most pedig miért nem, nem ebben az írásban kell beszélni. Két jelenségről
azonban szólnom kell. Az egyik: a kisregény visszafogottságán, a pontos
állító mondatokon, az enyhe monotonságon, amit a mondta állandó
hangsúlyozása még ki is emel, a belső szenvedélyt érzem. Azt hiszem, ez
a belső szenvedély az, ami az írás belső rendjét megteremti. Az eleve
elrendeltségből származó belső rendjét, itt minden a helyén van, semmi
nem formálódhat másként. A másik megjegyzésemmel ki kell lépnem – legalábbis
látszólag – ennek a kisregénynek és a szóban forgó “trilógiának” a világából.
Pályáját, könyveit, majdnem mindenütt felbukkanó írásait, jegyzeteit,
glosszáit figyelve Podmaniczky Szilárdban el kezdtem félteni az írót.
Attól féltettem, hogy túlírja magát, s hogy az írás, az állandósuló írás
miatt nem tud a körülötte lévő világra figyelni. Ez a mostani “trilógia”,
különösen pedig az Ork és Orkla című kisregény számomra azt is
mondja, hogy aggodalmam fölöslegesnek bizonyult, a szerző frissebb, mint
valaha, ráadásul pedig tud is mindent a korunkról. A nyelvi gazdagság
valamiképpen a sorsszerűség megérzésével, megragadásával párosult, a sokat
emlegetett kisregény szövegéhez kapcsolódva azt is mondhatjuk, hogy Podmaniczky
egy remekmű megteremtésével dobott törülközőt irodalmunk állóvízébe.
Füzi László
|